2015. június 24., szerda

Berg Judit: Ősz a nádtengeren
(Lengemesék 3.)

Ősszel a Nádtenger élete megváltozik. Vándormadarak ezrei éjszakáznak a csendesen hajladozó nádszálakon, mások hosszú téli álomra készülődnek. Lengevár lakóira, a zöldbőrű lengékre is sok feladat vár: be kell gyűjteniük a termést, hogy legyen mit enniük a télen, és elő kell készíteniük a nagy fűzfa odvát, hogy menedéket adjon a fagyok idején. Berg Judit nagy sikerű Lengemesék-sorozatának legújabb kötetében sosem látott, új ellenség fenyegeti a Locsogó-tó nyugalmát. A jószívű és elszánt Füttyös Vilkó idegen vizekre merészkedik, majd minden eddiginél nagyobb veszedelembe csöppen. Timkó Bíbor varázslatos rajzai hűen mutatják be a nádas élővilágát, miközben az olvasót észrevétlenül repítik a békaderbi helyszínére, a füstifecskék szárnyai közé vagy éppen az ellenséggel vívott nagy csata közepébe. A sorozat eddig megjelent további kötetetei: Lengemesék - Tavasz a Nádtengeren, Lengemesék - II. Nádtengeri Nyár, Lengekalendárium - Négy évszak a Nádtengerenn
Amelie Benn: Léna bűvös naptánca
(Olvass velem!)

Együtt könnyebb!

A sorozatban egy-egy bájos, izgalmas történet elevenedik meg azoknak, akik már barátkoznak az önálló olvasással. A főhős nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyerekek, a hosszabb részeket a szülők, nagyobb testvérek olvashatják. Igazi közös, családi szórakozás!

Lénát újabb kaland várja Tündérligetben. Napsugár egy gonosz varázslat hatására mély álomba merült, nem lehet felébreszteni. Márpedig nélküle nem tudják előadni a tündérek a naptáncot, és akkor soha többé nem süt ki a nap! Egyetlen megoldás maradt, fel kell keresni a bölcs medvét, aki talán elárulja nekik az varázsálom ellenszerének titkát.
Berg Judit - Agócs Írisz: Maszat a vonaton
Maszat 6.

A legkisebbek kedvence, Maszat igazi ta­vaszi kalanddal tér vissza! A legújabb részben ugyanis Maszat elutazik. Nem is akárhova: a tanyára – és nem is akármivel, hanem vonattal! Először is jól fel kell pakolni, kis bőrönd, hátizsák, és persze Hóchóc sem maradhat otthon… A pályaudvaron találkoznak Sárival, és felszállnak a vonatra. A vonatozás minden percét kiélvezik, még az unalmasakat, mert azokban is van valami jó! Amikor megérkeznek, bizony van mit felfedezni. Hiszen itt él a kecske, a tehén, a ló, a macska, a kutya, sőt, még traktorozni is lehet!
Bartos Erika: Bogyó és Babóca kertészkedik

NAPRAFORGÓK
Tavasszal Bogyó és Babóca gondosan elülteti a napraforgómagokat. Júniusra kibújnak a virágok földből, és kibontják sárga szirmaikat. De mit lehet tenni a hörcsög ellen, aki éjjel kárt tesz a virágokban?

A GOMBA KALAPJA
Valaki ellopta a gomba pöttyös kalapját! Ki lehetett az? És vajon sikerül-e Bogyónak és Babócának visszaszereznie a gombakalapot a tolvajoktól?
Bartos Erika: Bogyó és Babóca buborékot fúj


A számos hazai és nemzetközi elismerést szerzett Bogyó és Babóca – sorozat 2014-ben ünnepelte tizedik születésnapját. A töretlen népszerűségnek örvendő, szeretetteljes mesesorozat újabb kötetében az óvodások életében gyakran megjelenő problémákról, a csúfolódásról vagy éppen a közös játék nehézségeiről olvashatunk.
Csigó László - Liptai Zoltán: Mesés süteményeskönyv - Játékok a konyhában


Mézeskalács házikó és más finomságok a mesék világából.

2015. június 22., hétfő

Kozári Dorka: Marcsi szeretetre vágyik
Cicakalandok 1.

Nicsak! Egy kismacska! 
Egy kedves, bújós kiscica.
Marcsi az állatkereskedésből gazdihoz kerül. De bizony nem jó ez a gazda, és Marcsi igazi szeretetre vágyik. Kalandos utat jár be, megismerkedik állatokkal és emberekkel, sokat tanul a világról, és segít, ahol csak tud. Vajon sikerül-e otthonra lelnie?
Ismerd meg Marcsit, legyen a jó barátod!
Igazi jó, ágyba bújós mesék. 
Olvassátok! Legyen szép álmuk a gyerekeknek!
„Kozári Dorka meséjét receptre kellene felírni.” – Szabó Balázs Márton, pszichológus, esztéta 
„Életre kel a képzeletmozi.” – Csukás István, író
Felolvasásra ötéves, önálló olvasásra hétéves kortól ajánljuk.

2015. június 17., szerda

Rosie Banks: Az unikornisok völgye
(Titkos királyság 2.)

Ella, Napsugár és Jázmin három igazi barátnő, ráadásul egy iskolába is járnak. Egy nap furcsa kis dobozra lelnek az osztálytermükben, melynek révén megismerkednek Trixie-vel az apró és bájos tündérrel, aki meghívja őket Vidám király birodalmába. 
A lányok megint ellátogatnak új barátaikhoz a titkos birodalomba. A bajkeverő Malícia királynő azonban még mindig nem nyugszik, újabb villámot küldött útjára, hogy megzavarja a királyság lakóinak nyugalmát. Ezúttal az Egyszarvúak-völgyében kelt zűrzavart, és megint a lányokra vár a feladat, hogy segítsenek Vidám királyon.
Julia Donaldson: Tüköry Léda és a varázscipő
(Tüköry Léda 2.)

Adél tükörképe egyszer csak életre kel. Ő Tüköry Léda hercegkisasszony, aki a félénk Adélt mindenféle mulatságos és hajmeresztő kalandba rángatja bele. Adél néha bosszankodik, hogy neki kell tartani a hátát utólag Léda rosszaságaiért, de Lédával az élet sose unalmas: akár a modoros balett-tanárnőt vicceli meg, akár rablókat leplez le hidegvérrel. 
Kisiskolásoknak, félénk és vagány lányoknak, kezdő olvasóknak ajánljuk Julia Donaldson fordulatos regényét.
Rosie Banks: Az elvarázsolt palota
(Titkos királyság 1.)

Ella, Napsugár és Jázmin három igazi barátnő, ráadásul egy iskolába is járnak. Egy nap furcsa kis dobozra lelnek az osztálytermükben. Hazaviszik, és otthon egy apró bájos tündér pattan ki a dobozból, hogy elrepítse a lányokat egy titkos birodalomba. 
Királyságszerte nagy ünnepség készül, most ünnepli 1000. születésnapját Vidám király, az uralkodó. Testvére, Malícia királynő, azonban nem nézi jó szemmel a többiek örömét. Egy villámot küld ki a birodalomba, melyet csak egy rövid vers megfejtésével lehet ártalmatlanná tenni. A nagy zűrzavarban a lányok új barátaik segítségére sietnek, hogy a szép ünnepet ne ronthassa el semmi.
Lőrincz Judit Lívia: Pufi kandúr világgá megy

Pufi kandúr szerető gazdákra talált és sikerült a környékbeli macskák közé is beilleszkednie. Úgy tűnik, semmi sem zavarhatja meg kellemesen unalmas életét, amiben a lustálkodásé és az evésé a főszerep. Ám ekkor feltűnik a színen a pelenkás Borsóka, aki a békés otthont fenekestül felforgatja: Jonatánt kiűzi az ágyából, Pufit megharapja, a mindig kedves Aranka mamát pedig veszekedős házisárkánnyá változtatja. Jonatánnál és Pufi kandúrnál betelik a pohár és úgy határoznak: világgá mennek. A helyzet rendezése – ahogy korábban is – a mindig nyugodt Jóska papára vár.
Mesélj nekem - Elvarázsolt emberekről
(szerk.: Luzsi Margó)


Ebben a kötetben olyan ismert mesék mellett, mint a Békakirályfi vagy Zabszem Jankó, olyan kevésbé ismertek is helyet kaptak, mint A pekulár. 
Mészöly Miklós és Benedek Elek, valamint a népmesék elvarázsolt hősei nyerik vissza emberi alakjukat sok-sok kaland és próba után. Izgalmas olvasmány az egész családnak.
Mesélj nekem - Furfangos emberekről
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan népszerű furfangos emberekről szóló mesék szerepelnek, mint például Benedek Elek meséje, A szegény ember királysága, vagy a Mátyás király aranyszőrű báránya című népmese. De megtalálhatók a kötetben kevésbé ismert történetek is, mint például A néma királylány, vagy A mesélő testvérek című magyar népmese.
Mesélj nekem - Kicsikről és óriásokról
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan ismert, kicsikről és nagyokról szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint A két bors ökröcske, a Hüvelyknyi leányka, vagy a Babszem Jankó. De megtalálhatóak benne kevésbé ismert mesék is, mint az Óriásfiú, vagy a Mindent varró tű című népmese.
Mesélj nekem - Királylányokról és királyfiakról
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan népszerű, királylányokról és királyfikról szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint például Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony, vagy a Többsincs királyfi című meséje. De megtalálhatóak benne kevésbé ismert történetek is, mint A néma szultánkisasszony, vagy A Zöld király fia című népmese.
Mesélj nekem - Leányokról és legényekről
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan ismert leányokról és legényekről szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint például A csillagszemű juhász, vagy Benedek Elek Furulyás Palkó című meséje. De megtalálhatók benne kevésbé ismert történetek is, mint A szegény leány három ruhája, vagy Az álomlátó fiú című magyar népmese is.
Mesélj nekem - Lovakról és szamarakról
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan népszerű, lovakról és szamarakról szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint A szúnyog meg a ló, vagy A szamárbőr királyfi című népmesék. De megtalálhatóak benne kevésbé ismert mesék is, mint a Babszem csacsi, vagy A hétlábú paripa című magyar népmese.
Mesélj nekem - Sárkányokról és ördögökről
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan ismert sárkányokról és ördögökről szóló mesék szerepelnek, mint például a Szerencsepróbáló királyfi, vagy Arany János Fehérlófia című meséje. De megtalálhatók a kötetben kevésbé ismert történetek is, mint például A sárkányifjú, vagy Az üveghegyi királylány című népmese.
Mesélj nekem - Tündérekről és boszorkányokról
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben nem csak olyan ismert mesék találhatóak, mint Tündér Ilona és Árgyilus királyfi szép története, de olyan kevésbé ismert, de legalább annyira szépek is, mint Benedek Elek Gyöngyikéje. Tündérek és boszorkányok elevenednek meg magyar és szász népmesékben boszorkányosan bűbájos rajzok kíséretében.
Mesélj nekem - Törpékről és manókról 
(szerk.: Luzsi Margó)

Ebben a kötetben olyan ismert, törpékről és manókról szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint A molnárlány vagy a Gyöngyvirág Palkó. De megtalálhatók benne kevésbé ismert mesék is, mint A tengerlépő cipő vagy az Ezüstfogú Pampalcse című népmese.
Hohol Ancsa, Gombos Gáspár: Max - a barátság nyomában

Az egészen biztos, hogy mindenkinek van egy legeslegjobb barátja valahol a nagyvilágban. Legalábbis Max, a kis dinó így gondolja. Pontosabban meg van róla győződve, ezért hát elindul, hogy megkeresse. Egy nem mindennapi útitárs kíséretében rengeteg izgalmas kalandban lesz része, és számos különleges ismerősre is szert tesz. De vajon megtalálja-e Max azt, amit keresett? Ki tudja, talán karácsonyra még ez is kiderül!
Amelie Benn: Léna és a csillagbalett
(Léna 1.)
Olvass velem!

Léna nagyon izgatott: hamarosan színpadra lép a táncegyüttesével. Gyorsan csinál még egy-két piruettet. Egyre erőteljesebb forgásba kezd … míg végül a tündérek birodalmában találja magát! Itt nagy az izgalom. Nox, a gonosz manó elvarázsolta Csillát, a tündérbalett prímabalerináját. Márpedig Csilla nélkül nem kezdődhet el a csillagtánc, ám akkor viszont kialszik az égen az összes csillag! Vajon megmentheti-e Léna az előadást?
Szabó Zsolt. Lili és Lala: Kalandos táborozás

A nyári táborozás rengeteg izgalmas tartogat Lili és Lala számára. Nem elég, hogy meggyűlök a bajuk a szomszédos tábor lakóival, de összetalálkoznak egy furcsa kobolddal és egy troll miatt is főhet a fejük. És ha mindez nem volna így is bőven sok, eközben odahaza csínymanók költöznek az otthonukba, és alaposan felforgatnak mindent… Még szerencse, hogy Lilinek és Lalának igazán belevaló barátai vannak!
Lara Faraway: A tündértövis meséi 3. - Flóra és a naplementekórus

FOLYTATÓDNAK A TÜNDÉRTÖVIS LAKÓINAK KALANDJAI! A tündértövist mindig varázslat lengi körül Ez a különleges regénysorozat egy varázslatos világba repíti az olvasóit. Ebben a világban a tündérek és az emberek egymás mellett élnek, s a két világ időnként óhatatlanul kapcsolatba kerül egymással. A harmadik kötetben maga a tündértövisfa kerül hatalmas veszélybe. Egyedül Flóra csodálatos énekhangja segíthet, ám ő egy korábbi baleset miatt nem mer énekelni többé. Felül tud-e emelkedni a félelmein, hogy megmentse az otthonukat?
Anna Taube: Csodaszablya Lali kiszabadítja Kazimirt
(Olvass velem!)

A sorozatban egy-egy bájos, izgalmas történet elevenedik meg azoknak, akik már barátkoznak az önálló olvasással. A főhős nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyermekek, a hosszabb részeket a szülők, nagyobb testvérek olvashatják. Igazi közös, családi szórakozás!
Riaaadóóó – a szellemkalózok támadnak! Csodaszablya Lali emberei derekasan küzdenek, de a szellemkalózoknak így is sikerül elrabolniuk Kazimírt, a kormányost. Csak akkor hajlandók szabadon engedni, ha Lali cserébe nekik adja a varázskövét. De Lali nem véletlenül lett ám a Kobold kapitánya, máris eszébe jut egy sokkal jobb terv.
Anna Taube: Csodaszablya Lali és a varázstérkép
(Olvass velem!)

Lali a tengerparton kószál nyomában Pityukával, szemtelen papagájával. Egyszer csak egy különös régi kincses ládára bukkan, és legnagyobb meglepetésére egy szablyát talál a láda mélyén. Meg egy titokzatos térképet! 
Vajon miféle rejtély bújik meg a térkép rajzain? Lalinak nem sok ideje mard, hogy a fejét törje ezen, ugyanis egyszeriben egy kalózhajón találja magát igen különleges társaságban. Hamarosan megjelenik Rettentő Erik, a szellemkalózok vezére, hogy móresre tanítsa a jólelkű kalózokat, és Lalinak helyt kell állnia bátorságból, hogy megmentse új barátait és egy beteg kisfiút is. Hogy milyen kalandok során sikerül ez neki, kiderül sorozatunk újabb részéből. Olvasd együtt a nagyival vagy a szüleiddel!
Mozgásban
(Gyere utánam!)

Kövesd a vonalat minden oldalon, hogy segíts a pingvinnek hazatalálni. Ez az egyszerű, mókás feladat megismerteti gyermekünkkel az írás világát és fejleszti a szem-kéz koordinációt.
Donatella Bergamino, Francesca Massa: Fedezt fel az ünnepek, hónapok és évszakok világát!

Az Első Szavak sorozat minden témája (ábécé – mesterségek – sport – állatok – ünnepek, hónapok és évszakok – közlekedési eszközök – ház – formák és színek – számok – ellentétek) a legkisebbeket segíti az első szavak kiejtésében, gondolkodásra és beszédre készteti őket, miközben jól szórakoznak a kedves képek nézegetésével.
Egy zsák mák - Mondókáskönyv 
(Szerk.: Tóth Emese)

A magyar mondókakincs gyöngyszemeit tartalmazó kötet a legkisebbekhez és a már olvasni tanulókhoz szól. Az óvodás és kisiskolás gyerekek ritmusérzékét és vizuális fantáziáját a mondókák keltik életre, a kottákkal kísért énekek pedig a kicsiket és szüleiket dalra csábítják. A népköltések rímeit, ringatóit és magyar szerzők – Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, Benedek Elek, Kosztolányi Dezső, Gyulai Pál – verseit, verses meséit Rippl Renáta elbűvölő illusztrációi kísérik.
Brigit Bondarenko: Iskolás leszek
(Mi micsoda Junior)

Sári és Olivér ősszel kezdik az iskolát. Addig még sok az elintéznivaló: például iskolatáskát kell venni és megismerni az iskolába vezető utat. Szeptemberben aztán eljön a nagy nap! 
– Hogyan telik az első nap? 
– Mi a hetes feladata? 
– Merre kirándul az osztály? 
Előbb-utóbb minden 5 éves gyerek iskolás lesz. A könyv alapján a szülők megbeszélhetik gyermekeikkel, mi várja őket az iskola falai között. Igazi kedvcsináló olvasmány, interaktív elemekkel.
Patricia Mennen: A kutyám
(Scolar mini)
(Mit? Miért? Hogyan?)

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötetét lapozgatva a kutyákkal és a gazdi feladataival ismerkedhetnek az apróságok. Megtudhatják, milyen kutyafajták léteznek, mit szeretnek csinálni a kutyák, mit árul el a viselkedésük, mit kell egy kiskutyának megtanulni.